NEM ÉRTÜNK SEMMIT

Helló emberek! Megérkezett a harmadik fejezet! :)
Jó olvasást!

\~-~/

Kétségbeesetten néztem jobbra-balra, de nem találtam a tekintetemmel.
  - Hol van Newt? - kérdeztem, már-máe fenyegetően a srácot.
  - A barátod? - kérdezett vissza, mire én csak bólintottam - Most, hogy mondod... - gondolkodott el és keresni kezdte - Hé! - kiáltott fel, mire a közeli emberek odafordultak Gondolom ő a vezér... vontam le a következtetést - Hová ment a másik zöldfülű?
Senki sem válaszolt, csak tanácstalanul tekintgettek körbe, de én már láttam.
Newt őrült módjára rohant az egyik hatalmas kapu felé, ami a magas kőfalakat nyitotta szét.
  - Úristen! - sikítottam - Oda nem kéne bemennie, ugye?
  - Ja, nem ártana - válaszolta a vezér, mire rohanni kezdtem. Megpróbálta elkapni a karom, de egyből kirántottam a szorításából. Valamit még utánamkiáltott, de már nem hallottam a fülemben dobogó szívemtől és az adrenalintól, ami elárasztotta a testemet. Csak futottam, szaladtam, rohantam, ahogy csak a lábam bírta.
Kicsivel később észrevettem, hogy a másik fiú - kicsit lemaradva bár -, de követ engem. Keresztülbukdácsolva a fűcsomókon, végre elértem Newt-ot. Szó szerint ráugrottam és letepertem, mielőtt még kiléphetett volna a kapun.
A hasára fordítottam és hátrafeszítettem a karjait, hogy ne tudjon elmenekülni, de ő csak vergődött alattam, próbált kiszabadulni. A másik srác is odaért hozzánk és próbált segíteni.
  - Mi történt? - kérdezte, miközben próbálta lefogni.
  - Gondolom bepánikolt és a menekülés olyankor jó ötletnek tűnik. Történt már hasonló?
  - Igen... - sütötte le a tekintetét - De... őt nem tudtuk utolérni. Ez a srác nagyon gyorsan fut, te pedig méggyorsabban.
  - Jaj, ugyan. Csak az adrenalin tette - legyintettem. Newt már nem vergődött - Minden okés odalent? - szórakoztam.
  - Az lenne - szólalt meg remegő hangon Newt - ha elengednél. Eltöröd a karom...
  - Oh! Bocsi - szabadkoztam, majd elengedtem, mire remegve feltápászkodott, bár félúton majdnem visszaesett.
  - Ő... - kezdte - Eluralkodott rajtam a pánik... meg ilyenek... túl sok ez nekem...
  - Nincsen semmi baj! - mosolygott a vezető, majd gyengéden hátbacsapott minket, ami nem is volt annyira gyengéd, izmos karjai miatt - Ma este ünnepelünk! El se hiszem, hogy van két új futárunk!
  - "Futár"? - bátorkodott megkérdezni Newt, mire csak egy rosszalló pillantást kapott.
  - Kérdéseket később! - rivallt rá egyből az idősebb férfi - Egyébként a nevem Sam - nyújtott kezet először nekem, majd Newtnak is.
  - Örülök... - mondtam kicsit megszeppenve, ám Newt csendben maradt. Elkezdtünk a "tisztás" közepe felé menni, miközben Sam egy sóhaj kíséretében magyarázni kezdett.
  - Szóval... Zöldfülűek. Üdvözöllek titeket a Tisztáson! - mutatott körbe túldramatizálva - Nem akarunk titeket bántani, mi is ugyanígy kerültünk ide, bla bla bla - amint közelebb értünk a centrumhoz, szorgoskodó emberek pillantottam meg. Mindegyikük úgy látszott, hogy tudja mit csinál és, hogy valami munkarend szerint dolgozik. Amikor megláttak minket, lelkes integetésbe kezdtek, amit Sam csak egy hanyag intéssel viszonozott - Nos, ez egy önellátó rendszer, így mindenkinek, ismétlem mindenkinek dolgoznia kell - mondta komoly tekintettel, már-már fenyegetően megnyomva a "mindenki" szót. Kicsit bizarr a pasas - Ha valaki lazsál, felborul a rend satöbbi satöbbi... - Mit ne mondjak, ő sem a magyarázás mestere... mondtam magamban és gondolatban homlokon csaptam magam - A Tisztást négy részre osztjuk. Kert, Vérház, Tábor, Tuskók, érthető? - bár inkább magának tette fel a kérdést és Newttal együtt ugyanolyan elhavazottnak tűntünk, de mit sem törődött vele - Alapvetően hat "munkakör" van. Lögybölő, téglázó, ekés, nyeső, zsákoló és kóronc, meg van a futár és ez az ami titeket érint. A téglázók nyilván bővítik a tábort, építenek, javítják a dolgokat. Az ekések a mezőgazdasággal foglalkoznak, a nyesők az állatokat dolgozzák fel. A zsákolók a hullákkal foglalkoznak és a kóroncok az itteni orvosok. A futárok nap közben kimennek az Útvesztőbe, felderítik azt, majd a kapuk bezáródása előtt visszajönnek és lerajzolják az aznapi térképet. Megértettétek? - eddig ez volt az egyetlen dolog amit értettem, mégis száz meg száz kérdés kavargott a fejemben. A kapuk bezáródnak? Hogyhogy az aznapi? Változik ez a hatalmas kőhalom? Mi értelme ennek? Miért kell visszaérni mielőtt a kapuk bezáródnak? Mi van odakint?! Úgy éreztem menten idegösszeroppanást kapok, de ekkor megéreztem Newt kezét az enyémben és minden gondom elszállt. Miért van rám ilyen hatással?, s teljesen elvesztem szőke tincseiben. Ám ábrándozásunkat Sam köhintése szakította félbe.
  - Én mindig is kíváncsi voltam, hogy nézek ki és van egy tükrünk is. Szóval ha meg akarjátok nézni magatokat... - azzal megindult és csak fekete hajkoronáját láthattuk hátulról. Én és Newt összenéztünk, majd egy rövid kuncogás után utánaeredtünk.
  - Azt a r... - kezdtem, de Sam közbeszólt.
  - Nana! Csak semmi káromkodás!
Összevontam a szemöldököm, de végül vállat rántottam és visszatértem a tükörhöz. Igazából ez a "tükör" egy nagyobb darab szilánk volt, de legalább az arcunkat meg tudtuk nézni benne. Nagyon ijesztő, hogy nem emlékszünk arra, hogy hogyan is nézünk ki.
Amikor először kezembe vettem a tükröt, kicsit meglepődtem. Nem vagyok egoista, de nagyon tetszettek a szemeim. Olyanok voltak, mint egy királykék galaxis, mivel tele voltak világosabb foltokkal. Nagyon fehér bőrrel is büszkélkedhettem, amin fekete hajam sem segített, ami szögegyenes volt. Newt nem volt különösebben meghatva magától, csak elkönyvelte magában szőke haját és kék szemét.
Sam visszavette tőlünk a tükröt.
  - Hát... most magatokra hagylak titeket... - vakarta meg a tarkóját - Nyugodtan nézzetek körbe, meg ilyenek, csak ne zavarjátok nagyon a munkát és semmilyen körülmények között ne menjetek ki az Útvesztőbe. Majd küldök valakit, hogy felügyeljen titeket. Este majd beszélünk - azzal otthagyott minket a kis házban.
  - Nos... akkor merre menjünk először?